Címlap

LP gyűjtés

Null

A LotRO 2010 óta un. Free to Play modellel működik. Így akár előfizetés nélkül is játszhatunk, sőt a különböző kiegészítőkért sem kell feltétlenül fizetnünk! Beépítettek a játéba egy mikro-tranzakciós rendszert; a LOTRO Store-t, ahol szinte bármit megvehetünk Lotro Point-ért (továbbiakban csak LP). Ezt a játékbeli fizetőeszközt megvásárolhatjuk, vagy akár a játékban, kisebb munkával meg is szerezhetjük. Ez utóbbiról olvashattok pár praktikát ebben a fejezetben.


"Deedezés" (landscape)

Szinte minden deed teljesítése után jár LP! Ezért nagyobb megerőltetés nélkül lesz néhány száz pontunk, mire eljutunk olyan szintre, hogy a további fejlődéshez területet kell vásárolnunk. Érdemes okosan haladni karakterünkkel. Mielőtt elhagynánk egy-egy kezdő területet, teljesítsük még küldetésezés közben az explorer (felfedezős), és a könnyebb slayer (mob ölős) deedeket is. Ennek ráadásul további haszna, hogy sok-sok hasznos virtue traitet kapunk, amivel tovább erősíthetjük karakterünket.
Ebben nagy segítségünkre van a lotro-wiki, akár már előre, papíron megtervezhetünk egy-egy útvonalat, deedek beütemezésével.

Insták és raidek

Ki gondolná, hogy az MMO-k egyik legélvezetesebb részéért is kaphatunk LP-t, ráadásul igen sokat! Rengeteg különböző deed kapcsolódik az instákhoz, ahonnan akár több ezer pontot is gyűjthetünk. Ilyen szempontból különösen ajánlottak az Angmar, Mória (és Lórien), Mirkwood és Isengard insták és raidek. Érdemes őket még szintben teljesíteni, mert a sok-sok LP mellé remek ruhák, ékszerek és fegyverek eshetnek.

Reputáció

Szinte minden területnek van saját repu frakciója, sőt van ahol több is akad. Móriával bezárólag (Central Gondor esete repu-LP szempontból speciális) minden frakciónál a küldetéseken kívül un. repu itemekkel is növelhetjük elismertségünket. Legfeljebb Kindred szintig juthatunk el, amihez 85000 repu szükséges és 50 LP jár érte összesen. 700-as repu itemekben kifejezve ez 122 darab (Forochel esetében több). Minden repu item szinthez kötött, legtöbbnek van ismert farmolós helye vagy kiváltható skirmish campben is.

Fesztiválok

Minden fesztiválon vannak különböző deedek, némelyikért pedig LP is jár. Különösen jövedelmező a téli fesztivál, ahol remek szórakozás mellett gyűjthetünk igen sok pontot! Nem kell mást tennünk, csak ellátogatni Frostbluff színházába, ahol sikeres (vagy sikertelen) szereplésért címeket, ezzel együtt LP-t kapunk, ehhez hasonlóan a virág szórásért és rothadt gyümölcs dobálásért is. Kisebb "csalás", hogy a különböző címek megvásárolhatóak NPC-től pár fesztiválos tokenért cserébe.
Másik ehhez kapcsolódó dolog a "térképes deedek", minden fesztiválon különböző falra kitehető térképeket válthatunk ki, ha pedig összegyűjtöttük mindet, akkor a nagy térkép mellé bizony LP is jár. Ezeket a képeket aztán tovább küldhetjük minden karakterünknek, így többszörösen hasznot húzhatunk belőle.


További tippek

  • Érdemes egy helyet fenntartani un. "LP farmoló karakternek". Mert, ahogy majd játod; a kezdő területeken lévő deedek nagyon könnyen és gyorsan teljesíthetőek. Így miután ezekkel végeztél, törölheted nyugodtan a karaktert és szükség esetén csinálhatsz újat.
  • "LP farmolós karakternek" érdemes olyan class-t választani, amivel gyorsan tudsz haladni, mint pl. hunter, minstrel, champion.
  • Free játékosként csak 2 karakterhelyed van, célszerű egy kis pénz ráfordításával (pl. kiegészítő, LP vásárlása) Premium account státuszt elérni, mert így 3 helyed lesz.
  • A LP accounthoz és nem szerverhez kötött, ezért akár másik szerveren is farmolhatod.
  • Van egy szerverenként egyszer teljesíthető küldetés, amiért 10 LP jár. Ehhez kezdj egy ember vagy hobbit karaktert és beszélj John Brackenbrook-kal az Archet beli Hunting Lodge-ban. Minden szerveren megcsinálhatod, szinte nem tart semeddig és 100 pontot gyűjthetsz.

Mire költsük a LP-t?

A fentiekből látható, hogy bár viszonylag kis erőfeszítéssel lehet LP-t farmolni, elég időigényes, ezért célszerű megfontolni, hogy mit vásárolunk belőle. Ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, nyílván a területek megvétele a legfontosabb. A három kezdő terület és Lone-lands ingyenes mindenki számára (kb. lvl 32-ig), utána érdemes Evendim vagy Trollshows felé haladnunk. Küldetések szempontjából mind a kettő megfelelő (utóbbiban van néhány csapatos is), de Evendimhez jár három insta is. Ráadásul egy-egy terület mindig befektetés is, hiszen több karakter esetén, akár többszörösen is behozhatja az árát.
Állandóan gyalogolni egy idő után fárasztó lesz, érdemes beszerezni egy hátas jószágot. Ehhez Free és Premium játékosoknak meg kell venniük a Store-ban a Riding Skill-t, ami 95 LP (utána még egy lovat némi ezüstért). Különböző oldalakon keresztül (nálunk is volt korábban) a Turbine gyakran osztogat Starter Pack kulcsokat, amit aktiválva minden jelenlegi és későbbi karakterünk kap egy csomagot, ami többek között tartalmazza a Riding Skill-t és hozzá lovat is.
Ahogy haladsz a fejlődésben úgy nyílnak meg, pontosabban csak nyílnának meg a Trait helyek, amik különböző passzív bónuszokkal, skillekkel erősítik karakteredet. Idővel ezeket is érdemes megvásárolni, hiszen nagyobb szinten hatalmas hátrányt okoz ezek hiánya.


Fizess elő VIP-re

Írhatnám ide a szokásos sorokat; „ha tetszik a játék, akkor tiszteljük meg azzal a készítőket, hogy fizetünk is érte” vagy „Turbine se ingyen tartja fenn a szerver parkot és fejleszti a játékot, ahogy te sem dolgoznál ingyen” esetleg; „többet elbulizol/iszol/cigizel/stb... egy hétvége alatt, mint amennyi a havi előfizetés ára” és így tovább. De nem teszem, mert valóban megéri előfizetni, ha több időre nem engedhetjük meg magunknak, akkor legalább 1 hónapra.

Mert...

  • VIP előfizetők havonta 500 LP-t kapnak.
  • Kiegészítők kivételével minden terület megnyílik előfizetés idejére. Egy hónap alatt bőven eljuthatunk ~32-es szinttől 50-ig, amikor is kezdődik az első kiegészítő területe, Mória.
  • Az előfizetés minden megkötést eltöröl és nagy részük utána is megmarad. Így nem kell venned Riding Skill-t vagy trait helyeket, megszűnik az arany limit (2 arany F2P játékosoknak), elérhető lesz a swift travel, 2 helyett 5 táskába pakolhatsz stb.
  • Megnyílik a PvP a jó oldalon és minden Szörny class játszható lesz.
  • In-game support; néha bizony nagyon hasznos.
  • Előfizetés ideje alatt 5 karakterhely.
  • VIP lejárata után Premium tagság.


A fentiekből látható, hogy már 1 hónap VIP is akár több ezer LP megtakarítást jelent. Ha tetszik a játék és megteheted, már nagyon kis szinten is megéri előfizetni, de legkésőbb 32-es szint körül érdemes, amikor kifutottál a teljesen ingyenes területekből.