Címlap

Mines of Moria

"A holdfény megvilágította a szürke sziklát. Majd ott, ahol a mágus keze érte, lassan-lassan halvány vonalak bukkantak fel, mint a követ áttörő ezüstös erek...
-A szavak Középfölde nyugati részének tünde-nyelvén íródtak az Óidőkben - mondta Gandalf. - De számunkra semmi fontosat nem mondanak. A jelentésük: Mória urának, Dúrinnak kapuja. Mondd, jó barát, és lépj be. "

Mines of Moria a LotRO első kiegészítője, 2008 novemberében jelent meg. Legjelentősebb újítása a Legendary fegyverek és class itemek megjelenése volt. Később, 2009 tavaszán majd nyarán frissítések keretében hozzácsatolták Lothlórient és a hozzá tartozó raidet, instákat, epikus küldetéseket. A kiegészítő megjelenésével kerültek be a Warden és Rune-keeper classok is a játékba. Mória azóta már átesett egy nagyobb felújításon is, melyben a grafikai javítások mellet jelentősen átalakították a küldetéseket is. Így számos új küldetés, illetve deed került be, természetesen sok új rewarddal.


Kontent

A több mint 350 küldetéssel 51 és 60 (Lóriennel 61, 62) szintek között fejlődhetünk. A legtöbb küldetés könnyen teljesíthető egyedül is, de találunk több csapatosat és instához/raidhez kapcsolódót is.
Mória két repufrakciója az Iron Garrison Guards és Miners, Lothlóriené pedig a Galadhrim frakció. Mind növelhető küldetésekkel, instákkal, repuitemekkel azonban csak a két móriás.
Mória és Lórien területén rengeteg 6 fős, két 3 fős insta, két single boss és egy multiboss 12 fős raid található. Ezekről bővebben az Insták és raidek megfelelő részében olvashattok.