Címlap

Entwood

Entwood

Földrajza

Az Update 13-al megjelent, 95-ös szintű területen Fangorn délnyugati részét járhatjuk be, amit a rohani emberek egyszerűen Enterdőnek (Entwood) neveznek. A kis terület déli részén fekszik Mélyszurdok (Derndingle), az ent-tanács helyszíne. Északnyugati csücskében pedig Szilszakáll otthona, a Csörgecsarnok (Wellinghall) áll. Enterdőt nyugat-keleti irányban az Entséd folyó vágja ketté, a terület felső harmadánál. Az erdőt megközelíthetjük Vasudvard vagy Broadacres felől, de a folyót követve is ide érkezünk.

Története

"Vasudvard vár, csontcsupasz vár,
mégsem nőhet az égig!
Megyünk, megyünk, hadra kelünk,
nagy várat kell ledöntenünk,
Ajtót törünk, felperzselünk
ott mindent, véges-végig!"

Pippin és Trufa érkezése Fangornba olyan volt, mint apró kő, ami hatalmas, pusztító kőgörgeteget indít el a hegyoldalon. Az entek egybe gyűltek és megtámadták Vasudvardot, kimosták Szarumán minden mocskát Orthanc köréből. A mágus még ott maradt katonái mind egy szálig elpusztultak, ő maga pedig saját erődjének lett a rabja. A csatában azonban számos ent veszett oda és már korábban sok ősi fát pusztítottak el Szarumán orkjai. Az entek távolléte és a Gonosz árnyéka miatt erdejük elvadult, tarts Hamariberkenyével és segíts neki rendbe hozni a károkat Szilszakáll érkezése előtt.

Kontent

A legtöbb küldetés célja a károkat szenvedett Enterdő helyre állítása és az időközben fellépő problémák megfékezése. A megtépázott és elmérgesedett erdőt Hamariberkenye egy huornjával barangolhatjuk be és utunk során tőle kapjuk küldetéseink java részét. A hagyományos küldetések mellett új fajta napi feladatok vannak, illetve három craft alapanyag gyűjtő kis insta is helyet kapott.
Entwood területtel érkezett többféle Huorn cosmetic pet és ház dísz is, melyek barterelhetőek vagy az un. Seed küldetésekért kapott ládából eshetnek.